"ÉLMÉNYISKOLA" MAGLÓDON

Hosszú évek óta azzal a kérdéssel zárulnak az iskolai beiratkozások, hogy hogyan is fogjuk  tudni megoldani a  gyermekek elhelyezését. Évente bővítettünk, felújítottunk, átalakítottunk… Ezek a megoldások mindig csak egy tanévre szóló átmeneti szükségmegoldásnak bizonyultak, hiszen a következő évben ismét ugyanannál a problémánál tartottunk. Világos volt, hogy új iskola kell, azonban ez nem kis feladat és a város saját költségvetéséből megoldhatatlan. A Polgári kör, a helyi Fidesz a tankerület és az iskola együttműködésével, több mint két éves lobbi tevékenysége után, nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy Maglód városa, iskolafejlesztési támogatásában részesül. A Kormány az előkészítési munkálatokat már elkezdte. Az új iskola terveit Horváth Zoltán főépítész, szakági munkatársával, a tankerülettel, az iskolaigazgatóval és a minisztérium szakmai vezetőivel együttműködve elkészítette, reményeink szerint hamarosan elkezdődik a közbeszerzés és jövő évben kezdetét veszi az állami beruházás. A megközelítőleg 2 és fél milliárd forintos költségvetésű, mintegy 4400 négyzetméteres, 10 tantermes, 8 osztályos, 4 szaktantermes, 3 csoportszobás, tornacsarnokkal, külön a néptánc oktatást szolgáló táncteremmel rendelkező új iskola az Aradi utca - Tóvik köz által határolt területen fog felépülni, melynek kerékpáros megközelíthetőségének biztosítására újabb pályázatot adott be a képviselő testület.

Horváth Zoltán a látványterveket az októberi testületi ülésen bemutatta, ahol bemutatójában részletesen kitért az irányelvekre, a területi sajátosságokra, adottságokra, a szakmai elvárásokra, a célra és feladatra melyet el kell látnia az épületnek és a kérésekre, melyek megfogalmazódtak a „jó” iskolával kapcsolatban mind a gyermek mind a pedagógus szemszögéből. A prezentációt követő taps után, Dr. Hrutkáné Molnár Mónika tankerület vezető elmondta, hogy 4 évvel ezelőtt, amikor a tankerület bekerült és az állam átvette az intézményeket, senki nem örült a döntésnek, de a közös munka komoly eredményeket hozott. „Annak ellenére, hogy nem örültek ennek a döntésnek, ilyen előrelátást és együtt gondolkodást mindenki részéről, amit itt tapasztaltam, nagyon jó volt megélni… Én kívánok magunknak több ilyen önkormányzatot, mint a maglódi. Rögtön, amikor még semmi nem is körvonalazódott, az önkormányzat felajánlotta, hogy megveszi azt a telket, ahol ez az iskola megépülhet. …Egyre vágyom, hogy legyen meg végre az első kapavágás, mert ha az elindul és fölvonulnak, akkor csak idő kérdése és be fogunk tudni költözni. Gyönyörűek a látványtervek, azt gondolom, a környezet meghatározza azt, hogy hogyan érezzük magunkat és ide minden gyerek, minden pedagógus szívesen fog járni.”

Bővebben: "ÉLMÉNYISKOLA" MAGLÓDON

Önkormányzati vagyon értékesítésére pályázati felhívás - 2234 Maglód, Rákóczi u. 73.

Pályázati felhívás!

 

Ajánlatkérő:    Maglód Város Önkormányzata, 2234 Maglód, Fő u. 12.

 

A nyilvános pályázati értékesítés tárgya:

2234 Maglód, Rákóczi u. 73. szám alatti 629 m2 lakóház, udvar

Helyrajzi szám:           2555

Övezeti besorolás:     lakóövezet

Minimum eladási ár:   bruttó 7.000.000 Ft

 

A pályázat benyújtásának helye, ideje:

Maglód Város Önkormányzata, Tabányi Pál polgármester

2018. november 9. Péntek,  12.00 óra

 

A pályázati ajánlatok bontása:

Maglódi Polgármesteri Hivatal tanácsterem

2234 Maglód, Fő u. 12.

2018. november 12. Hétfő, 10.00 óra

 

A pályázati ajánlatok elbírálása:

2018. november 15. Csütörtök, 16.00 óra

 

A pályázati dokumentáció beszerzése: A dokumentáció 2018. október 22-től kérhető e-mailben a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen.

Pályázni csak az önkormányzattól átvett dokumentációval lehet!

Jegyzői hatáskörbe tartozó meglévő kutak legalizálása - Tájékoztató

Jegyzői hatáskörbe tartozó meglévő kutak legalizálása
(Engedélyt kell-e kérni pl. egy 100 éves, ásott kútra is?)

Az engedély nélkül létesített és üzemeltetett kutak nagy száma a magyarországi vízkészleteket jelentősen veszélyezteti. Ezért a hatályos vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vgtv.) 29. § (7) bekezdése alapján:


„Mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a létesítő, aki 2018. január 1-jét megelőzően engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített vízkivételt biztosító vízilétesítményt, ha a) a vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárást 2018. december 31-ig kérelmezi, és b) az engedély megadásának feltételei fennállnak.”


Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a fenti jogszabályhelyre alapozott figyelmeztetés - mely szerint 2018. december 31-ig fennmaradási engedélyt kell kérni minden kútra, mert jön a bírság -
csak azokra a kutakra vonatkozik, melyekre a létesítésük időpontjában vízjogi létesítési engedélyt kellett volna kérni!

A 2017. februárjában kiadott Belügyminisztériumi Tájékoztató alapján:

Bővebben: Jegyzői hatáskörbe tartozó meglévő kutak legalizálása - Tájékoztató

Képviselő-testületi ülés 2018-10-18

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testülete soron következő ülését 2018. október 18-án (csütörtökön) du. 14.00 órai kezdettel tartja a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében.

Meghívó

Soron kívüli képviselő-testületi ülés 2018-10-03

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. október 3-án (szerdán) 18.00 órai kezdettel soron kívüli ülést tart a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében.

Meghívó

 

Aradi Vértanúk Napja

Előzzük meg az afrikai sertéspestitst!

A Pest Megyei Kormányhivatal Vecsési Járási hivatala az afrikai sertéspestis megelőző, tájékoztatási kampánya részeként az alábbiak szerint szeretne tájékoztatást nyújtani, segíteni a sertéstartóknak:

Az afrikai sertéspestisnek Magyarországon való első megjelenése óta kizárólag vaddisznókban jelentették a kórt. Azon külföldi országokban, ahol a sertéstartók megfelelő járványvédelmi biztonsága nem elég magas, ott a házi sertés állományok fertőződése is megjelent.
Fentiek miatt nagyon fontos, hogy a hazai állattartók minden információval rendelkezzenek a jó sertéstartási gyakorlatról és meg tudják előzni a betegség átterjedését a házi sertésállományukra.

További releváns információt az afrikai sertéspestisről és a betegség elleni küzdelemről a NÉBIH tematikus weboldalán találhatnak:
http://portal.nebih.gov.hu/hu/afrikai-sertespestis

Pest megyei információk a következő címen kérhetők: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Járásunk vonatkozásában a Monori Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező állategészségügyi hatóság.

Pályázati felhívás önkormányzati vagyon értékesítésére - Maglód, Rákóczi utca 73.

Pályázati felhívás!

Ajánlatkérő:    Maglód Város Önkormányzata, 2234 Maglód, Fő u. 12.

A nyilvános pályázati értékesítés tárgya:

2234 Maglód, Rákóczi u. 73. szám alatti 629 m2 lakóház, udvar

Helyrajzi szám:           2555

Övezeti besorolás:     lakóövezet

Minimum eladási ár:   nettó 7.900.000 Ft

A pályázat benyújtásának helye, ideje:

Maglód Város Önkormányzata, Tabányi Pál polgármester

2018. október 12.,  12.00 óra

A pályázati ajánlatok bontása:  Maglódi Polgármesteri Hivatal tanácsterem

                                                 2234 Maglód, Fő u. 12.

                                                 2018. október 15., 10.00 óra

A pályázati ajánlatok elbírálása: 2018. október 18., 14.00 óra

A pályázati dokumentáció beszerzése: A dokumentáció 2018. szeptember 21-től kérhető e-mailben a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen.

Pályázni csak az önkormányzattól átvett dokumentációval lehet!

RizVN Login